„Amikor valaki nagyon fontos elhagy téged, hetekig sírni fogsz. Azelőtt nem értetted, hogy miért olyan nehéz másoknak tovább lépni, és miért hazudják, hogy minden rá emlékeztet. De most már tudod, hogy nem hazugság. Hiányzik. Néha annyira, hogy úgy érzed, tényleg megszakad a szíved. De nem. Dobog tovább, csak minden dobbanása fáj. Gyötörnek az emlékek, a fejedben pedig ezeket az emlékképeket százszor kielemzed, és minden mozdulatára megtalálod a mögöttes érzelmét. Hirtelen a szép perceket sem látod már olyan őszintének, félsz, hogy az is csak hazugság volt. Ordítanád, az arcába kiabálnád azokat a kérdéseket, amikre tudod, hogy egyedül sosem találsz választ. De hidd el nekem, el fog múlni. Idővel enyhülni fognak ezek az érzések, és hónapok múlva minden fojtogató érzést felvált egy halk sóhaj. Aztán tovább lépsz...”