„Magányban társat keresünk, mert nem bírjuk sokáig - s ha társunk van, előbb-utóbb újra a magányt, mert a közösséget sem bírjuk ki. Ez a "magánszívünk" szüntelen önellentmondása. Éppúgy működik, mint a lélegzés. Beszívom: csak magam vagyok - kifújom: és az egésszel vagyok... Így védekezünk a fulladás ellen. Más szóval így élünk.”

„Nem a rátalálás volt az életcélom, ez csak a szükséges feltétele volt. Most, hogy mellettem van, elkezdődhet végre az életem.”

„Mert ő, akit ma szeretek... Mert ő meg én már milliószor meghaltunk eddig, mégis ebben a pillanatban, percben, órában, erre az életre együtt vagyunk megint! A halál sem választ el jobban egymástól, mint az élet. Mélyen legbelül valamennyien ismerjük a törvényeket, s az egyik törvény így szól: mindörökké visszatérünk szeretett kedvesünk karjaiba, akár egy éjszakára válunk el, akár a halál választott el bennünket.”

„A múlt egyetlen varázsa az, hogy múlt.”

„Amíg nem vagy szerelmes, addig minden nap hiányzik valaki az életedből, de erre majd csak akkor jössz rá, amikor szerelmes leszel...”

„Úgy lennék másutt, mással, máshogyan. Sétálnék a csillagok alatt megállás nélkül. Csak ne volnék ilyenkor egyedül... Megijeszt a magány és a sötétség. Ölelnék valakit, de nem lehet. Súgnék szép szavakat, de elnyeli az éj. Nem szomorú vagyok, csak magányos. Elég lenne egy ölelés vagy csak egy pillanat. De ezek csak álomképek maradnak és eltűnnek úgy, ahogyan reggelre a csillagok...”

„Mindenkinek megvan a maga társa. Mintha a két lélek egy volt volna, ott, ahonnan minden élet ered, s két testbe osztottan fújták volna alá, hogy itt éljen a földön, ezen a rendetlen csillagon. S a két léleknek keresnie kell egymást. Meg kell találnia egymást, különben örökre hiányzik a szívének a fele. S ha meg nem találja egymást, s nem a maga felével egyesül, holtáig érzi a tévedését, szívének a hiányosságát, csonkaságát.”

„Csak egy ember vagy. De igyekezz mindig jobb ember lenni. Olyan ember, aki űrt hagy majd maga után, miután eléri a végállomást.”

„Lehet, hogy egymást kerestük egész eddigi életünkben. Most, hogy találkoztunk, most, hogy egy röpke pillanatra megízleltük, milyen csodás is lehet a szerelem ezen a földön, most csupán a félelmeim miatt el kell válnunk és soha többé nem találkozunk? Azzal töltöm majd a hátralévő napjaimat, hogy keresem azt, akit valójában már megtaláltam, csak nem volt bátorságom szeretni?”

„Pontosan az az ember hiányzik életemből, akinek levelet szeretnék írni.”

„Nem tudom, merre vagy, de valahol már élsz a világban, és egy napon te meg én megérintjük majd ezt a kaput, ezen a ponton, ahol most én. Aztán majd bemegyünk a kapun, betölt minket a jövőnk és a múltunk, és annyit fogunk jelenteni egymásnak, amennyit soha egyetlen ember sem a másiknak. Még nem találkozhatunk, nem tudom, miért. De egy nap minden kérdésünkre feleletet kapunk majd. Minden lépésem közelebb visz egy hídhoz, amelyen át kell mennünk, hogy találkozhassunk. Ugye, nem lesz nagyon sokára? Ugye nem?”

„A legfontosabb találkozásokat a lelkek előre megbeszélik egymással, amikor a testek még nem is látták egymást.”

„Hallotta távolodni a lépéseket, hallotta halkulni a zörgést, és nem fordult arra, hogy utánanézzen. Minek? Nem szabad utánanézni annak, ami elmegy. Az időnek, az életnek, az embereknek. Nem szabad. Elmennek úgyis, ha eljött az idő. És az ember egyedül marad.”