„Idővel az ember megérti, mi a különbség aközött, hogy tartasz egy kezet, vagy leláncolsz egy lelket… És megtanulod, hogy a szerelem nem azt jelenti, hogy lefekszel valakivel... És hogyha nincs valaki melletted, nem azt jelenti, hogy egyedül vagy… És megtanulod, hogy egy csók még nem szerződés, és az ajándék nem ígéret… És elfogadod a zuhanást emelt fővel és nyitott szemmel… És megtanulod az utakat a mára és a mostra építeni, mert a holnap nem garantálja a terveidet. A holnapnak mindig van egy csomó olyan változata, ami megállíthat félúton… És idővel megtanulod, hogyha csak azért maradsz valakivel, mert gazdag jövőt ígér, előbb-utóbb visszatérsz a múltba... Idővel megtanulod, hogy a haragból kimondott szavak egy életen át bánthatják azt, akit megsérteni akartál… Megtanulod, hogy mindenki mondhatja 'sajnálom', de megbocsájtani csak a nagy lelkek tudnak… Megtanulod, hogyha megsértettél egy barátot, valószínű soha többet nem lesz úgy, mint régen… Megtanulod, hogy lehetsz boldog az új barátokkal, de eljön az idő, hogy hiányozni kezd a régi… Megtanulod, hogy semmi sem ismételhető...  És megtanulod, hogyha jól is érzed magad azokkal, akik körül vesznek, mindig hiányozni fognak azok, akik már nincsenek… Idővel megtanulod, hogyha megbocsájtással próbálkozol, vagy bocsánat kéréssel, vagy kimondani, hogy szeretsz és vágyódsz, ha szükséged van, hogy barát szeretnél lenni… egy sír fölött haszontalan.”

„Szeretnék egy társat… aki mindig mellettem van. Akire nem kell heteket várni, hogy rám érjen. Aki kéznél van, ha szükségem van rá. Akiért félre tudok tenni bárkit. Aki felhív éjszaka, ha bajban van. Akit felhívhatok éjszaka, ha bajban vagyok. Aki szeret… Akit szerethetek… Akivel erről nem kell beszélni. Aki erről nem akar beszélni. Akarok valakit, aki elfogadja a hülyeségeimet, és akivel szemben én is toleráns lehetek. Aki egészen más, mint én, de mégis nagyon hasonló. Aki magával ragad, és aki képessé tesz arra, hogy magammal ragadjam. Szeretnék egy társat… valakit, aki nem létezik…”

„És fájt, hogy kérted, hogy más legyek, mert csak úgy kellek igazán neked.”

„Most már biztos vagyok benne, hogy régóta tartottam feléd, és te is énfelém. Még ha nem is sejtettünk egymás létezéséről, mielőtt találkoztunk volna, tudatlanságunkat végigkísérte valamiféle ösztönös bizonyosság, amely gondoskodott arról, hogy végül találkozzunk.”

„Régen más volt… Nem is kellett hívjalak, te tudtad, hogy szükségem van rád, a mosolyodra, az ölelésedre. Ma már ha hívlak sem veszed fel, vagy kitalálsz valami számodra elfogadható választ… csak én tudom, hogy ez egy kifogás. Egy kifogás a sok közül, ami összetör engem ezer kis darabra.”

„Ha szomorúan hagyok el valakit vagy valamit, akkor az azt jelenti, hogy valamit még nem tettem meg vele kapcsolatban.”

„Annyi elviharzott év után, annyi elvirágzott vágy után

Annyi átvirrasztott éj után, így mondom, menj tovább

Annyi mindent kellett volna még, annyiról lemondtam réges-rég

Annyiszor kívántam: itt legyél, de mondom, menj tovább.”