„A
szerelem összeköt. A félelem elválaszt. A remény összehoz.”
2012. augusztus 25., szombat
„A
szerelmesek nem felejtik el egymást. Akik egykoron sokat jelentettek egymásnak
újra találkoznak majd. Egy későbbi életükben. Talán sikerül majd megoldaniuk
azokat a problémákat, amelyeket korábban lezáratlanul hagytak. Talán
jóvátehetik, hogy bántották egymást. Nem, nem fognak egymásra emlékezni. De érezni
fogják, hogy ők ketten összetartoznak…”
„Igen.
Elveszíteni a vágyainkat az valóban tragédia, de valóra váltani őket, azt
hiszem ez az egyetlen esélyünk. Az idén szerelemre vágytam, arra, hogy
feloldódjak egy másik emberben, legyőzzem a félelmeimet és újra érezni tudjak.
Teljesült a vágyam, ha ez tragédia, ám legyen, minél gyakrabban kérek belőle. A
világon semmiért nem mondanék le róla.”
„Veled
is volt már, hogy azért nem töröltél ki egy képet, mert ő is lájkolta? Hogy
azért nem töröltél ki egy állapotot, mert ő is hozzászólt? Hogy azért nem
töröltél ki egy számot, mert még ő mutatta? Hogy azért nem töröltél ki egy idézetet, mert rá emlékeztetett? Hogy azért nem tüntetted el az ő nyomait, mert képtelen voltál rá? Mint ahogy képtelen voltál
arra is, hogy kiszeress belőle…”
„Azt
hiszem, mondanom kellene valamit, bármit… Úgy értem, mint egy fickónak, aki író
akar lenni, egyszerre csak úgy tűnik, hogy egyetlen szót sem tud leírni. De
amikor valaki azt mondja neked, hogy valahogyan már nem hiányzol neki, és annyira
elcseszted, hogy már nem számít, mit mondasz... nos, kell lennie valaminek. Valami, amit senki nem mondott még a világtörténelemben. Valami, ami megváltoztatja
ezt az egészet. Mert ez nem az volt.”
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)