„A legjobbat érdemled! A csillagokat célozd meg álmaiddal és vágyaiddal, és ne alkudj meg.”

„Azért vagy itt, mert szükséged van valakire, vagy mert rám van szükséged?”

„Utálom, hogy kicsit hiányzol. Utálom, hogy nem beszélünk többet, és mi alapvetően idegenek vagyunk. Hiányzik, ahogy éreztem irántad, mert azon a pár héten voltam igazán boldog. Utálom, hogy elmentél, utálom, hogy többet nem érintjük meg egymást. Utálom, hogy minden tervünk meg volt, amik most el lettek felejtve.”

„Azt mondom, hogy túl vagyok rajtad, de igazából még mindig idézeteket keresek, amik emlékeztetnek ránk.”

„A pillanatnak élni annyit jelent, mint elengedni a múltat és nem várni a jövőt. Tehát tudatosan élsz, annak tudatában, hogy minden pillanat ajándék.”

„Nem mindig titkoljuk olyan jól érzéseinket, ahogy mi hisszük.”

„Lehet, hogy várnunk kell arra az emberre, aki nemcsak tolerálja a dilijeinket, de szereti is azokat.”

„Ha a szívem látnád, csak azért fagyos, mert kajak hibernálták az esztendők, talán szerelmes voltam…”

„Semmi sem volt, mégis mindennek tűnt. Igazán gyógyír az idő. Még egyszer mondom, de sokszor kell, hogy elhiggyem, feledhető.”

„Te csak hírvivő vagy, vagy maga a hír? Az vagy, akiért sírnak, vagy az, aki sír?”

„El kell engedned a megtervezett életet ahhoz, hogy megtalálhasd a rád várót.”

„Ne lásson át a fátylon a kíváncsi tömeg, mosoly lebegjen ajkadon, ha vérzik is a szíved.”

„A kezdet olyan lesz, mint a vég. De ezúttal a vég nagyobb meglepetés volt, mint valaha. Nagyobb, mint bármelyik vég, amit megtapasztaltam életem során. Nem számítottam több emlékre, több gondolatra. Miféle vég ez?”

„Úgy fogod fel az életet, mint egy tündérmesét. És amikor rájössz, hogy nem minden olyan szép és jó, egyszerűen feladod.”

„Gyakran olyan apróságokon idegesítjük föl magunkat, amelyekkel nem kellene törődnünk, és el kellene felejtenünk. itt vagyunk ezen a földön, csak néhány évtized az életünk, és sok visszahozhatatlan órát fecsérelünk el olyan bajokon töprengve, melyekre egy év múlva már sem mi, sem más nem fog emlékezni.”

„Napok óta nem találom magamat a félhomályban, de áldom a sorsom, hogy rád találtam. Már évek repülnek el felettem, hogy miért indultam, rég elfeledtem. Áldozatokkal járnak az álmok, elragadják tőled azt, akire várnod kellett egy életen át, mire megkapod, integet, elszalad, többé nem láthatod…”

„Egyszer lobban, robban, dobban, ilyen a szerelem, csak néha fáj, ilyen a szerelem…”

„Egyszer már elveszítettelek. Azt hiszem, még egyszer meg tudom tenni, ha ez tényleg az, amit szeretnél.”

„A sorsod kiűzheted vasvillával, mégis mindig visszatér.”

„Hogy mit súg a szívem? Nem tudom… Örömöt vagy bánatot? Passzolom. Magam sem tudom, mit akar mondani. De remélem, egyszer megfogom hallani.”

„Holdfényes éjszakán a szerelem rád talál, új lángra gyújtja a szívedet, égni hagyja talán. Ne félj, hogyha átölel, többé nem enged el, a szép herceg eljön a lován, hófehér paripán…”

„Valaki összetörte az álmaidat, gyere és bontsd ki újra a szárnyaidat! Repülj tovább, valahol várnak rád…”

„Figyelj, drága kicsi lélek, elmondom, hogy mi az élet! A semmiből nagyra nőni, sírva a világra jönni, lassan lépni, óvakodva Anya kézbe kapaszkodva. Az ábécés könyvet bújni, tudás harsonáját fújni, a nagy gondok után menni, hamis csókot megízlelni, majd feledni nagyon gyorsan, és szeretni halálosan. De az ember mégsem boldog, mert gyötrik őt 'ezer gondok'. Lassan járni óvakodva, de már botra támaszkodva. Csipkés szemfedelet varrni, s egy őszi estén meghalni. Hidd el, drága kicsi lélek, ennyiből áll ez az élet!”

„Az élet túl rövid. Ezért ne pazarold felesleges emberekre az idődet, mert ők úgyis cserben hagynak.”

„Aminek meg kell történnie, az megtörténik. Akivel találkozni kell, azzal találkozol. Akinek észre kell vennie, az észrevesz. Ilyenkor mondhat bárki bármit, te úgyis érzed! Nem lehet tudni, mi lesz belőle: egy éjszaka szép emléke, évek, vagy egy élet. Ott van, és te tudod, hogy közötök van egymáshoz. Tehetsz bármit, valahol egy láthatatlan dimenzióban már össze vagytok finom kis szálakkal kötözve. Ne aggódj, ha most nem vesz észre, majd újra látod. A legfontosabb, hogy nyitott légy. Nem lehet rosszkor, rossz helyen lenni. Mindig ott vagy, ahol dolgod van, és mindig azokkal, akikkel dolgod van. Lehet, hogy gyönyörű lesz, lehet, hogy fájni fog, de ez az életed. És ennél sem szebb, sem jobb, sem izgalmasabb nem történhet veled!”

„Elhiszed a hazugságokat, így végül megtanulod, hogy magadon kívül senkiben se bízz.”

„Ha bármit is megtanultam, az az, hogy hagyni kell az embereknek, hogy szeressenek, amíg lehet.”

„Gyakran elég csak lenni valakivel. Nem kell, hogy megérintsen. Még beszélni sem kell. Csak érezni, hogy nem vagy egyedül.”

„Érzéseim is vannak. Még ember vagyok. Minden, amit szeretnék, az az, hogy szeressenek.”

„Ne haragudj. Te már magadra csuktál minden ajtót. Voltál, ki lenni tudtál, tépelődni kár ezen. Én tudom, a veszteség mekkora. Nem értetted meg, ki voltál nekem. Ne is értsd meg soha.”

„Az álarcok változnak, de a komédiás ugyanaz marad.”

„Ne add föl a reményt! Az legyen a legutolsó, amiről lemondasz. Ha a reményt elveszíted, mindent elveszítesz. Amikor már úgy érzed, hogy minden elveszett, amikor minden sötét és kilátástalan, a remény még akkor is megmarad.”

„Nincs két életem, értsd meg végre már, én nem nézhetem tétlen, hogy elszáll. Nincs két életem, csak egy, és ez kell, én nem nézhetem, hogy gyorsan múlik el.”

„Nagyon szeretnék szerelmes lenni, méghozzá úgy, hogy azt mondhassam, ez egy egész életre szól. Még ha aztán nem is, az sem baj.”

„Ne legyél bánatos, én komolyan gondolom, hogy hozzám tartozol, és én hozzád tartozom.”

„Ezekkel a szemekkel bármire rá tudsz venni, most éppen arra vettél rá, hogy hogyan sétáljak ki az ajtódon fájdalmak nélkül.”

„A világvége az emberiség által generált folyamat, nem pedig egy dátum.”

„Az életet kellett volna megkeresnem, mert csak sebeket kaptam, nem reményt.”

„Néha elhiszem, hogy csak gondolat voltál.”

„Az egyedüllét nem egyenlő a magánnyal. A magány ugyanis az, amikor az ember nincs kibékülve azzal, amit a tükörben lát. Az a magányos ember, aki valamiért képtelen kilépni a saját falai közül. De nem mindenféleképpen marad magányos az az ember, aki falakat, rosszabb esetben várakat épít maga köré, mert jön egy szerencsés ember, aki lerombolja azokat. Az viszont örökké magányos lesz, aki úgy érzi, nem érdemli meg, hogy szeressék.”

„Egy napon majd mi is igazi felnőttekké válunk, és talán ha ránk néznek, el se hiszik majd, hogy mi is gyerekek voltunk egyszer.”

– Kérdezhetek valamit? Mi lesz a hóból, ha elolvad?
– Természetesen víz.
– Nem nyert. Tavasz lesz belőle.

„Az embereknek meg kell érteniük, hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal, egyszer nyerünk, másszor veszítünk. Ne várd, hogy visszakapj valamit, ne várd, hogy észrevegyék az erőfeszítéseidet, hogy felfedezzék a tehetségedet, hogy megértsék a szerelmedet. Minden egyes ciklust le kell zárni. Nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz tovább harcolni, nem is gőgből, hanem egyszerűen azért, mert már nem része az életednek. Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a házad, rázd ki a porrongyot. Felejtsd el azt, aki voltál, és legyél az, aki vagy.”

„Még jó, hogy nem szerettem, ahogy néha hitte, még jó, hogy nem bíztam benne vakon, még szerencse, hogy kételkedtem, hogy nem vettem komolyan túl nagyon, még jó, hogy éltem, míg ott volt messze távol, még szerencse, hogy nem úgy vártam, ahogyan hitte, hogy várom, mert ha így lett volna, talán nem is sikerülne ilyen könnyedén átsiklanom afelett, hogy már nem szeret... hogy már nem engem szeret.”

„Bármerre nézel, undorító látkép, lesz ez jobb is, csak egy picit várj még! Egy árnyék követ, de előjön a szivárvány, boldog leszel, mikor melletted egy királylány. Minden más lesz… vagy csak másnak látod, de jön egy érzés, és soha meg nem bánod.”

„Egy újabb esély az első lépéssel kezdődik.”

„Tényleg kell valaki. Szükségem van valakire. Ha együtt vagyunk, jobban érzem magam. Boldogabb vagyok, és kevésbé magányos.”

„Vannak történetek, amelyek félbeszakadtak. Ezek a történetek sokkal inkább jelen vannak, mint a többi, és amíg nem zárjuk le őket, addig nem tudunk továbblépni. Ezért olyan fontos, hogy bizonyos dolgokat hagyjunk elmenni.”

„A gyávák sosem engedik, hogy lángra lobbantsa szívüket a tűz, mert ők csak arra vágynak, hogy az új helyzet a lehető leggyorsabban visszaváltozzék olyanná, amilyen volt, és ők továbbra is a szokásos módon gondolkodhassanak. A bátrak azonban tűzre vetik, ami régi, és akár óriási belső szenvedés árán is, mindent maguk mögött hagynak, és haladnak tovább, előre.”

„Egész életünkben növekszünk azzal, hogy feladunk dolgokat, és veszítünk, és továbblépünk. Nagy dolgok vagy kicsik, az, hogy hogyan kezeljük, az határoz meg minket.”