„Már most félelmetesen fáj, hogy nem leszel. Nem is az, akik ketten lehettünk volna. Vagy nem azok a mesék, amikben sose lesz helyed. Hanem azok a percek, melyek nem folytatódnak.”

Utólag könnyű letagadni minden

Félmondatot, amiben félve hittem

Tartom a lépést, töprengek a dolgon

Kettőnk ügyét szótlanul is megoldom

Mert egy esetben jól beszél a látszat

Aki veszít, az könnyedén veszítsen

S ne érdekelje, mi a magyarázat...

„Egy napon meg kell tudnod, hogy mindaz, amit terveltél és akartál, fölösleges és mellékes volt, s ami elől loholtál, utolért és állásfoglalásra kényszerít.”

„A döntéseket azok meghozatala előtt kell értékelni, nem utána.”

„Az álmaink azért vannak, hogy újraálmodjuk őket akkor is, ha összetörtek.”

„Mikor jó egy döntés? Csak utólag derül ki.”

„Nincs már hatalma felette. A lány legyőzte érzéseit, de az ő lelkének ez nem hozott vigasztalást, nem enyhítette fájdalmát. Ellenkezőleg, csak arra szolgált, hogy megértse saját szívét: soha nem érezte még ilyen őszintén, hogy szeretni tudná, mint most, amikor már hiábavaló minden szerelem.”

„Merre és hová menjek most? – kérdezem magamtól, és elindulok bizonytalan léptekkel, mint a vakok.”

„Azt szokták mondani: 'Hallgass a szívedre!'. De mi van, ha a szíved mindig ugyanazt a baromságot mondja újra és újra? Mi van, ha nem hagyatkozhatunk a szívünkre? Ha nekünk az eszünkre kellene hallgatnunk?”

„Nincsenek konkrét jelek, csak sejtések, megérzések és félelmek. Hogy már nem szeret… hogy már mást szeret.”

„Néha a legfurcsább ötlet, a legképtelenebbnek tetsző gondolat is oly erősen befészkeli magát az agyba, hogy az ember végül már megvalósíthatónak képzeli…”

„Sosincs olyan helyzet, amelyen ne lehetne változtatni. Az a legnagyobb szabadság, hogy bármikor, bármilyen elhatározásodat megváltoztathatod.”

„Úgy múljon el, hogy ne űzzön emlék, mit megmérgezel...”

„Nem fogok a karodba omlani, emiatt ne aggódj. Jó, hogy sose hívtalak, hogy sohase könyörögtem neked. Mert most látom csak: minden hiába lett volna…”

„Mért kínzol, mért nem hagysz el? Szemed mért kérlel még, hogyha búcsúznod kell?”

„Köszönöm, hogy beléptél az életembe, és örömet szereztél nekem, köszönöm, hogy szerettél, és elfogadtad az én szeretetemet. Köszönöm az élményeket, az emlékeket, amelyeket életem végéig féltő gonddal megőrzök. És főleg köszönet illet, amiért megmutattad nekem, hogy eljön az idő, amikor elengedhetlek.”

„Ha valaha találkozunk még, fordulj el és ne nézz reám. Közönyt erőszakolni fájóbb a gyűlöletnél is talán.”

„Valamit őrizni fogok magamban mélyen, amit soha nem veszíthetek el. Ami nem kophat el. Valamit, ami láthatatlan. Valamit, amit minden egyes pillanatban éreztünk, ahogy megláttuk egymást.”

„Én sohasem búcsúzom, én szótlanul távozom. Úgy fáj, amikor egy szerelem véget ér, de hogy miért, sohasem kutatom. Nem sírok, könny nem kísér utamon, bánt, de sohasem mutatom. Fáj, amikor egy kis öröm elköszön, de én sohasem búcsúzom…”

„El kell búcsúzni. Ha az ember nem teszi, örökre szilánkok maradnak a lelkében.”

„Ha szeretsz valakit, aki nem szeret: felejtsd el. Még akkor is, ha az a valaki a férjed, a feleséged vagy az anyád. Bocsáss meg neki, de felejtsd el, szegényt. Tudom, hogy fáj - néha egy életen át -, de menj tovább!”

„Ezen a földön mindenkinek megvan a maga kincse, ami rá vár. De ne felejtsd el, hogy csak az talál igazi kincset, aki a szívére hallgat.”

„Ha feltárod a szíved, a szerelem rád talál. Azt azonban nem állítjuk, hogy ez már a legelső alkalommal megtörténik.”

„Egész éjjel fent voltam, és a hitbe vetett hitemet elemezgettem. Lehet, hogy kezdettől fogva nem hittem kettőnkben? Nem hittem, hogy közel enged magához, hogy egyszer azt mondja: szeretlek? Miután elment, egy héten át sírtam, aztán mégis rátaláltam a hitre, a saját magamba vetett hitemre. Hittem, hogy egy nap találkozom valakivel, aki biztos lesz benne, hogy én vagyok számára az igazi.”

„Bevallom, csábító álmodozni a tökéletes főnökről, a tökéletes szülőről vagy a tökéletes ruháról, de talán a legjobb, amit tehetünk, hogy nem szállunk ki, megbecsüljük, amink van, és kiegészítőkkel dobjuk fel a ruhatárunkat.”

„Kimondani azt, hogy szeretlek, könnyű, ami utána jön, az már rázósabb.”

„Ha túl könnyű a préda, az rögtön gyanús. Csak akkor vesszük komolyan, ha kellően komplikált?”

„Lehet tudni, mikor jött el az igazi? És honnan lehet tudni? Vannak jelei? Egy tűzijáték? Az az igazi, aki mellett nyugodt az ember, vagy a nyugalom éppen azt jelenti, hogy nincs tűzijáték? A tétovázás azt jelzi, hogy nem az igazi jött el, vagy csak azt, hogy még nem állunk készen? Szerelmi ügyekben honnan lehet tudni, mikor jött el az igazi?”

„Ha párkapcsolatokról van szó, senkire se vessünk mindjárt követ, mert az ember sohasem tudhatja. Vannak, akik révbe érnek, vannak, akik kiegyeznek azzal, ami van, és vannak, akik addig keresnek, míg rá nem találnak a pillangókra.”

„Piszok egy helyzet volt. Feltártam az érzéseimet, és nem vettem észre, hogy teljesen magamra maradtam velük.”

„Olyan voltam, mint egy nő, aki lemerevedik egy lángokban álló ház létráján. A legutóbbi kapcsolatomban úgy megégettem magam, hogy féltem fejest ugrani a következőbe.”

„A sors egy híd, amit mindenki maga épít ahhoz, akit szeret.”

„Szerelem csak egy van, de utánzata ezerféle…”

„Te észrevetted, ha baj van, és segítettél. Ő is észreveszi, és csak annyit kérdez: mi van? Melletted jól éreztem magam. Mellette azt érzem, hogy nekem Te kellesz. Reggel te vagy az első gondolatom. Rá sosem gondolok… Ő azért 'lenne' nekem, hogy tudjak felejteni. De nem megy… Látod, hogy nem megy, és azt mondod, hogy nem szeretlek?”

„Senkit nem akadályozhatsz meg abban, amit igazán meg akar tenni.”

„Eljön az a pont, mikor elérted a célod… és rájössz, hogy még nem vagy elégedett.”

„Ha legalább megmosná a nyakát, kitekerném.”

„Az emberek sokkal messzebbre mennek, ha úgy érzik, hogy nem lököd, hanem kézen fogod őket.”

„Szerethetünk egyszerre két embert? Sokáig én is úgy gondoltam: lehetséges. Lehetséges egyszerre kettőt szeretni és úgy érezni, képtelenség dönteni. Éreztem is így. Mindkettőben volt valami, ami megfogott, és amiért azt éreztem, ő kell nekem. Nem voltak egyformák. Sőt nagyon is különbözőek… Vannak, akik szenvednek ettől, míg mások 'élvezzük az életet' felkiáltással egyszerre két vasat tartanak a tűzben. Bármelyik esetet is nézzük, abban egyetérthetünk, mindenképp kegyetlen játék. De valójában egyiket sem szeretjük igazán. Mert bár úgy érezzük, szerelmesek vagyunk, ez valahogy mégsem az igazi. Az igaziban ugyanis nem találunk hibát. Egyszerűen képtelenek vagyunk rá. A rózsaszín köd, a zsongás, a folyamatos heves szívverés… Nem, ezek nem hagyják, hogy kettőt szeressünk úgy igazán! Csakis a bizonytalan szakasz engedheti meg nekünk, hogy szívünk szeretetét megosszuk mások között.”

„Tudod, amíg felnő az ember, át kell esnie egy-két nehéz leckén is…”

„Nincs az a szabály, amelyet meg ne lehetne sérteni avégből, hogy szebbé tegyünk valamit.”

„A túlságosan könnyű siker megfosztja varázsától a szerelmet, az akadályok emelik értékét…”

„Köszönünk egymásnak. Próbálok komoly arcot vágni, de nem tudom megállni, hogy ne mosolyogjak rád. Kit akarok becsapni?”

„Azt hiszem, ezt sosem tudom megbocsátani magamnak. Hogy ilyen közel engedtelek a szívemhez, hogy aztán te laza egyszerűséggel elsétálj onnan egy sajnálommal.”

„Egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Hirtelen úgy éreztem, valami történt. Mint amikor egy kulcs beletalál a megfelelő zárba, és kattan egyet. Nem vagyok túlzottan romantikus lélek, és bár rengeteget hallottam már róla, soha nem hittem, sőt, most sem hiszem, hogy létezik szerelem első látásra. De valaminek történnie kellett, ami miatt nem tudtam levenni róla a szemem.”

„Úgy tűnik számomra, hogy mielőtt nekivágnánk felkutatni a valóságot és Istent, mielőtt cselekednénk, mielőtt kapcsolatot teremtenénk másvalakivel... elengedhetetlen, hogy előbb elkezdjük megérteni önmagunkat.”

Lesz olyan szerelem, mi csak megmutatja a boldogságot

S amilyen hirtelen jött, úgy vesz el minden féltve őrzött álmot

Lesz olyan barát, kire bármikor az életedet bíztad volna

De mikor szükséged lenne rá, egyedül hagy a földbe tiporva

Lesz olyan ellenség, ki majd egyszer a bajban fogja meg kezed

S mikor a legkevésbé számítanál rá, ő lesz majd ott melletted

Lesz olyan, hogy azok bántanak, kitől soha nem érdemelnéd

De lesz olyan, hogy bántasz úgy, hogy te nem szeretnéd

Lesz olyan, kitől nevetve búcsúzol, de lesz olyan is, mi fájdalmas

Lesz, ki örökké marad, lesz az életedben, ki csak egy darabig utas

Lesz, ki lemondd rólad, helyette jön, ki megtenne bármit érted

Figyelemmel kíséri minden lépted, pedig te sohasem kérted

Lesz, kiért átsírod majd az egész éjszakát és sohasem feleded

De lesz olyan, ki talán még meg sem jegyzi majd a nevedet

Engedd, ki menni akar, ne sírj, soha ne küzdj érte erősen

S hagyd annak, ki jönni szeretne! Engedd, hogy majd ő szeressen…

„Tudod hány lehetőség megy el a szemed előtt, mire ráeszmélsz, hogy meg kellett volna ragadnod legalább egyet ahelyett, hogy reménykedsz egy olyanban, ami sosem lesz a tied?”

„Igen, látom, hogy mi történik éppen. Röviden összefoglalva: szerelmet (gyöngédséget), de azonnal. És ez nem jó, nem helyes, nem kívül kell, hanem belülről a boldogságot keresni… de akkor is most azonnal.”

„Jellegzetes kognitív torzítás, hogy amíg szeretjük a társunkat, addig bagatellizáljuk vagy észre sem vesszük a negatív tulajdonságait, amikor azonban lelkileg távolodunk tőle, és már képbe kerül egy másik potenciális partner is, akihez vonzódunk, akkor szelektív módon a partnerünk nekünk nem tetsző tulajdonságait vesszük észre. Így tudjuk megmagyarázni önmagunknak, miért jogos, hogy új partnert keresünk. Ilyenkor azt mondjuk: úristen, hogy lehet, hogy ezt eddig nem vettem észre? Annyira kínos, ahogy kinéz, ahogy beszél, ahogy viselkedik! Gondoljunk bele: mikor döbben rá Anna Karenina, hogy beleszeretett Vronszkijba? Amikor hazamegy a partiról, ahol először találkoztak, és a férjéről, akivel addig nagyon boldog házasságban élt, hirtelen az jut eszébe: úristen, milyen nagy, csúnya vörös füle van! Ilyenkor azért nagyítjuk fel a másik negatív tulajdonságait, hogy objektív érveket találjunk az eltávolodásra.”