„Egyszer rólam szólnak majd azok az "egyszer volt…" mesék.”

„Ő az az ember, aki hitt, de már nem tud hinni, aki szeretett, de már képtelen érezni, aki lángolt, de már nem is parázslik.”

„Azért esünk el, hogy később talpra tudjunk állni.”

„Mindig van valaki, aki pontosan arra vágyik, mint te.”

„Olyan sírhatnékom van. Nincs jó kedvem, de különösképpen rossz sincsen. Olyan lágyan csöppennének ki belőlem a fájdalom szomorú érzései, mint ahogyan az eső esik most. Lassan. Lágyan. Gyengéden és mégis erősen, csak, hogy tudjam, csak, hogy érezzem, hogy valami nem jó, valami nem kerek, valami nem egész. Nem vagyok jól. Nagyon régen nem éreztem ilyen rosszul magam. Most megint az írásba menekülnék vagy egy telefonba. Hozzá vagy neki. Érte. Néha annyira nem értem magam. Talán csak a fáradtság. Talán a sok minden, ami a fejemben zúg, és nem hagy nyugodni. Talán minden, s talán semmi. Erőltetném a gondolatokat, a jó érzést magamban, s talán benned is, de nem megy. Most nincs kedvem gondolkozni. Mint az esőcseppek, nem gondolkoznak, hogy hová essenek, csak hullanak alá, és ha épp egy esernyő felfogja őket, akkor lassan csúszva lefelé, irányt változtatva érnek földet. Most jó lenne egy esernyő az életemben. Aki kicsit megfogja a csúszásom, egy kicsit lassít rajtam, egy kicsit megsimogat esés közben. Most Rá gondolok, Rá, akivel már annyi mindent megéltem, átéltem, az én esernyőmre... de jó lenne, ha itt lenne most mellettem...”

„Nem értem, bazdmeg, állok a padkán, hogy lehet az a vonzó, ki a legnagyobb patkány?”

„Fiú egy lánnyal ma már nem divat, MSN-en randizni ez a nagy divat, smiley ha szeretlek, na ez a nagy divat.”

„A facebookon pár karakter, amit érzel smiley-val takard el.”

„Ezerszer képzeltelek el, és ez rontott el mindent.”

„Szerethetlek még igazán? Kérdezlek, de csak a csend felel rá.”

„Ha megsegíted a bajba jutott barátodat, eszébe fogsz jutni - legközelebb, amikor megint bajban van.”

„Csak bámultam rá, ahogy feküdt ott, és annak ellenére, hogy tudtam, milyen régóta és mennyire szeretem, és hogyan zúzott szét és tett tönkre mindent, amit értékesnek és valóságosnak tartottam, és hogyan vette el tőlem az egészet anélkül, hogy bármi beleszólást engedett volna a dologba - ennek ellenére, és tudván, mennyire nemtörődöm módon bánt velünk és az életünkkel -, amikor fel kellett volna háborodnom, és dühösnek kellett volna lennem, nem láttam mást, mint hogy ott fekszik, és halkan lélegzik.”

„Szívünknek szárnya van, mért kötnénk meg hát? Úgysem száll sokszor éveken át.”

„Nem egyedülálló vagyok, hanem páratlan.”

„Nem szabad viszonzás nélkül hagyni mások tetteit. Erre való a hála és a bosszú.”

„Annak soha nem léteztem, aki soha nem hitt bennem.”

„Milyen érdekes, hogy az ember oly könnyen kiönti a szívét egy darab papírnak, miközben szemtől szemben megszólalni sem mer.”

„Ismerlek, te nem mersz lépni. De nem lépkedhetek mindig csak én. Mert még egy lépés és elsétálok.”

„A mesék hazudnak... Azt mondják, szerelemtől nem lesz arannyá a vadállat szíve. A szerelmes ember feledékeny, elfelejti, kicsoda - egy időre. A mesék hazudnak. Amikor eljön a hajnal, a hercegnők visszatérnek első szerelmükhöz, a vadállatok pedig önmagukhoz.”

„Nem hiszek a szerelemben. Szerelem... csak egy röpke szó. Elég mozdítani a számat, hopp, sze-re-lem, és már el is szállt. De ha nem mondod ki, beköltözik a szívedbe és akkor a neve is megváltozik. Fájdalom lesz. Szájon szerelem, szívben fájdalom. Én nem akarok fájdalmat. Nekem a szerelem csak egy szó marad. Soha nem érhet el a szívemig. Soha.”

„Ismertél, milyen vagyok, hallottál nevetni, utoljára láttál engem igazán szeretni.”

„A férfiak, akiket szerettem, mind elhagytak. Akiket nem szerettem, én hagytam el.”

„Mi, nők, annyira bele tudjuk képzelni, magyarázni hihetetlen alakokba a fantáziát... Lássuk be, a rosszfiúkra bukunk. A csibészekre, ebadtákra. Akik sosem javulnak meg, de mindig ebben bízunk. Mindig átvernek, így sajnos sosem unalmasak. Á, dehogy változnak! Kicsit még meg is aláznak. Várni kell rájuk. Nem jelentkeznek annyiszor, hogy elegünk legyen belőlük. Stratégiájuk kipróbált, kidolgozott. Csókjuk kábító, begyakorolt. Ők azok, akikért élni-halni kell. Akikért biológiai bombánk robban. Akiket kerülünk, mégis mindig beléjük botlunk. Ha választani kell, őket választjuk. A jófiúk nem mozdítanak ki pályánk egyensúlyából. Velük nincs is mit megbánni. Ilyet szeretnénk, de nem ilyet akarunk. Legalábbis nem készen. Szóval, rossz legyen, amikor elszédít, de aztán jó legyen a hatásunkra. És maradjon is olyan, hogy a többi nőre már ne legyen hatással. Esküszöm, nem értem magunkat. Csoda, hogy szegény jófiúk belerokkannak a próbálkozásba? A rosszak nem, mert ők nem is akarnak érteni minket. Csak mi őket... Ördögi kör ez.”

„Az nevet, aki először üt.”

„Hanyagsága tetszik nekem. Ahogyan elhajítja a kabátját. Ahogyan jár-kel. Ahogyan rám sem néz.”

„Mindannyiunknak szüksége van egy kis segítségre: valakire, aki segít nekünk meghallani az élet zenéjét, hogy emlékeztessen, nem mindig ilyen rossz minden. Valaki van ott, és az a valaki meg fog találni téged.”

„Mindig nézz a hátad mögé. A barátok onnan döfnek.”

„Ez egy utolsó levél, és vége van. Éreztem valamit, azt hiszem.”

„Megtaláltál, mikor senki más nem keresett.”

„Valami hiányzik, tudod? Az életnek az a különleges varázsa, amit éreznem kéne... De a varázslatnak nyoma sincs.”

„Nekem nem volt playstation-öm, se Hifi-m. Én bújócskáztam. Haza kellett mennem, mikor felkapcsolták a lámpákat, és anyukám nem hívott fel mobilon, hanem kikiabált: "Gyere haza!" Játszottam a barátaimmal, én nem chat-eltem velük. Nem volt antibakteriális gél, bogarakkal játszottunk, levelekkel és sárral, és senki nem szólt ránk.”

„Egyszer majd te leszel az én helyemben… Fájni fog. Ezt garantálhatom. Nem lesz halálos, de azt kívánod, bárcsak megölne a kín. Ha ez megtörténik, szeretném első sorból nézni. Nem foglak sajnálni. Még csak nem is nevetlek ki. Egyszerűen csak nézem, ahogy arra vársz, hogy valaki betapasztja az űrt a szíveden, amit egy olyan lány okozott, mint amilyen srác Te vagy. Nem fogok beléd rúgni, de szemem sem fog rebbenni, mikor valaki rád veti a végső csapást. Nem gyűlöllek. Egyáltalán nem. Sőt. Akármit is tettél velem, még mindig ugyanúgy szeretlek. Minden e miatt az érzés miatt van... Arról, amit tettél velem, nem akarok többé beszélni.”

„Nem kell vigasz, nem kell segítség, nem kell semmi. Csönd. Ha szeretni nem lehet, alkotni kell.”

„Lesz valaha egy új világ, mely megérti, mi fájt, mely arról szól, hogy volt két ember, ki ugyanarra várt.”

„De talán mégsem olyan mulatságos mindez, nem? Vagyis én továbbra is csak olyan fiúkért lelkesedem majd, akiket soha nem kaphatok meg? Egy apró öreg hölgy leszek tolókocsiban, s arról fogok álmodozni, hogy egy napon megjelenik az én gyönyörű hercegem, hogy meghódítson.”

„Ne mondd nekem, hogy a határ az ég, amikor lábnyomok vannak a Holdon.”

„Sosem fogom tudni, hogy valóban engem kívánnak-e, vagy csak beérik velem.”

„Mert ahogy Én, Te is képtelen vagy elmondani, ki vagy... Te is inkább elmeséled az életed egész történetét ahelyett, hogy kibukna belőled az a néhány véresen igaz szó, ami ott lakik lelked mélyén - mint egy föltárt mellkasban a dobogó szív - és megmutatnád végre, hogy valójában ki vagy, mi fáj neked, és hol tartasz a sorsoddal...”

„Nem tudhatod előre, hogy melyik lesz életed legfontosabb napja. Amiről azt hiszed, hogy fontos lesz, az úgysem olyan lesz, mint ahogyan azt elképzelted. Ez egy az átlagos napok közül. A legfontosabb nap is normálisan kezdődik. Azokat a napokat a végük teszi a legfontosabbá. A napot, amikor elkötelezted magad valami vagy valaki iránt. A napot, amikor összetört a szíved. A napot, amikor megismerted a Nagy Őt. A napot, amikor rájöttél, hogy nincs elég idő, mert örökké akarsz élni. Ezek a legfontosabb napok, a tökéletes napok...”

„Megtehetnéd - a kedvemért -, hogy lábujjhegyen távozol. Halkan csukod az ajtót életemre. Elmész szépen, és nem kukucskálsz. Nem kell, hogy lássad, mennyire fájsz.”

„Az emberek nem mindig azért sírnak, mert gyengék, hanem azért, mert túl sokáig maradtak erősek.”

„Mindenkiben van valami szép. Valakiben az, ha elfelejted…”

„A legkönnyebb dolog az életben szeretni valakit.

A legnehezebb találni valakit, aki viszont szeret.”

„Valahogy mindig az kell, aki eldobhat. Akivel bizonytalan lehet minden. Az életem. A fájdalmam. Aki nem jön sokszor, s így megunni sem tudom. Aki nem ad sokat, s ezért mindig többre vágyom. Így szenvedek. A biztos valahogy elutasít magától. Biztossága nem érdekel. Mert... elfojtana. Megváltoztatna. És még azt is tudom takarni, hogy mennyire félek. Mert a biztos is lehet majd bizonytalan. És azt nem tudom kiszámítani. Bekövetkeztekor pedig még jobban fájna. Azt akarom, hogy egy bizonytalan váljon biztossá. Néha képtelenség megmagyarázni engem. Van, hogy nem tudok hinni. Mint most. És létezik olyan pillanat, amikor elhiszem, változhatnak érzések irántam. Szeret. Csak nem tudja még. Akkor kéne felpofozni magam, és üvölteni, hogy ne álmodozz! Eldobhat. Meg is fogja tenni. Ne hidd, hogy biztossá válik! Ne hidd, hogy érezhet irántad olyat, amire vágysz... mert te érzed!”

„Úgy éreztem, szükségem van valamire, ha csak buta ábrándokra is, hogy kitöltsék az életemet.”

„Szerelem. Itt ez a szó, de úgy érzem már nem jelent számomra semmit.”

„Sajnálom, de miattad még mindig nem tudnék sírni...”

„Csak bámultam ki az ablakon, hagyva, hogy a csupasz hátamat bámulja. Azt hiszem hatásosan alakítottam a közönyöst, mivel pár perc múlva végleg föladott minden próbálkozást. Nem kérdezett, még csak nem is mosolygott rám. Az volt életem leghosszabbnak tűnő utazása, pedig nem tartott tovább 10 percnél. Leszálltam a buszról, azt hiszem sejtette, hogy valami nincs rendben köztünk, mert nem állt meg, nem nézett hátra és nem köszönt el. Akkor igazából úgy éreztem, hogy az egész már nem is számít. Én döntöttem így. Nem akarok csupán csak a barátja lenni. Ezt választottam. De most itthon az üres szobában döbbentem rá, hogy mi az, amit valójában akarok. Csak hallani akarom... csak hallani akarom a nevem az ő szájából és látni mosolyogni. Ha azt megtehetem, azt hiszem túlélem. Még egy darabig túlélem…”

„Akkoriban úgy éreztem, képtelen lennék újra szeretni bárkit is, de mindennél jobban akartam, hogy engem szeressenek.”

„Imádom a könyveket, mert amikor olvasom őket, meg tudok feledkezni mindenről. A könyvekben ott lehetsz, ahol szeretnél, azzal, akit szeretsz.”