„Oly gyorsan döntünk néha, hogy mire észbe kapunk, már nem mondhatunk nemet, és nem sétálhatunk el. Mindig csak utólag jövünk rá, mit kellett volna tennünk. És néha már nem választhatjuk a szív útját. Nem azért, mert nem lenne rá lehetőségünk, hanem azért, mert nem akarsz több fájdalmat okozni, s inkább te szenvedsz - csendben, titokban.”

„Az élet kárpótol mindenért - ezt mondják. De mi van, ha ez csak olcsó vigasz? Mi van, ha már nem teheted azt, amit a szíved diktál, mert túl nagy árat kellene fizetned érte? Mi van akkor, ha legszívesebben eltörölnél néhány döntést az életedből, mert rájöttél, hogy mégsem az, amire vágysz? És mégsem dönthetsz újra, mégsem írhatod felül a választott sorsodat. Megtehetnéd, de te nem teszed. És miért? Mert tudod, hogy így lesz helyes.”

„Utólag mindig rájössz, hogy nem kellett volna dühösen döntést hoznod. Utólag mindig okosabb az ember. És később érzed, mennyire nehéz olyasvalaki nélkül élni, akit nem kellett volna hátrahagyni az úton csak azért, mert épp nem értetted néhány lépését.”

„Még mindig érted dobog a szívem, még mindig úgy érzem, hogy te vagy a minden, még mindig a karomba akarlak zárni, még mindig azt hiszem, hogy érdemes várni...”

„Sajnálom, hogy túl későn jöttem rá, hogy te voltál... hogy te vagy... hogy te leszel nekem mindig az a valaki, akiért megdobban a szívem.”

„Valójában búcsúzkodni nehéz. Néha lehetetlen. Nem tudod elfojtani a veszteség érzését soha. Ami keserédessé teszi a dolgokat. Azok az apróságok, amiket magunk mögött hagyunk. Kis emlékeztetők, egy életre szóló emlékek, fényképek, csecsebecsék. Amik ránk emlékeztetnek, ha mi már nem vagyunk többé.”

„Sokszor eltűrjük, hogy rosszul bánjanak velünk, csakis azért, mert annyira szeretnénk, hogy szeressenek és elfogadjanak bennünket, hogy azért bármire képesek vagyunk. Nagyon fáj, amikor rájössz, hogy nem számít, milyen keményen próbálkozol, vagy mennyire szeretnéd, hogy ez bekövetkezzen, az emberek egyszerűen képtelenek elfogadni olyannak, amilyen vagy. Azután megutálod azt az időszakot, amelyet arra vesztegettél, hogy megpróbáltál megfelelni másoknak, és elkezdesz azon gondolkodni, hogy mi lehet benned annyira visszataszító, amitől még csak el sem tudták játszani, hogy szeretnek.”

„Ha a könnyek záporként mossák el lépteid és hited, akkor se feledd: Örökké mégsem eshet…”

„Aki menni akar, engedjük el. Aki nem tudja mit akar, küldjük el. Aki a kezét nyújtja, fogadjuk el. Aki képes szavakkal is ölelni, pedig nem tudja biztosan kap-e valaha viszonzást, mégis önzetlenül képes adni, annak tényleg hatalmas a szíve. Aki nem akar szeretni, az gyáva. Aki meri vállalni a bukást, az bátor. És aki tud néha sírni, az mer szeretni is!”

„Az emberek nem feltétlenül változnak, csak azt az arcukat mutatják, amelyet szerintük megérdemelsz.”

„Az igazit keresed? Én is azt kerestem sokáig, s mikor megtaláltam, rájöttem, hogy hiba volt. Most már az igazat keresem.”

„Elveszíteni valakit… Régebben mindig úgy gondoltam, hogy bizonyos dolgokat, embereket, csak a halál vehet el tőlem örökre. Pedig sokkal kevésbé drámai módon is elveszíthetünk valakit, ha eljön egy pont, és megszakad valami. És onnantól fogva nem beszélünk vele, nem az ő mosolyával ébredünk minden reggel, nem érinthetjük meg szabadon minden porcikáját, és nem legeltethetjük rajta a szemünket. Soha többé. Ez a fajta elválás is ugyanolyan végleges tud lenni, mint a halál. És ugyanúgy fáj.”

„Még mindig hiszek benne, hogy egyszer csak hirtelen írsz nekem és bevallod az érzéseidet, amiket eddig elrejtettél. Hogy csak úgy írsz, és azt mondod, én vagyok az egyetlen, akit akarsz. Az egyetlen, akire gondolsz. Szeretném, ha azt mondanád, hogy az egyetlen ok, amiért elmentél, hogy féltél az érzéseidtől…”

„Amikor össze vagy zavarodva, amikor úgy érzed, semmit sem értesz, az jó jel… változás… ami hamarosan rendet, nyugalmat eredményez. Mert ugye a vihar után is kisüt a nap.”

„Nem ragaszkodom görcsösen semmihez. Megértettem, hogy ha minden tőlem telhetőt megtettem egy emberért, egy kapcsolatért, egy filmért, akkor képesnek kell lennem egyet hátralépni, és útjára engedni a dolgot. Bízni abban, hogy az fog kisülni belőle, ami leginkább a fejlődésemet, a javamat szolgálja. Még akkor is, ha ez néha fájdalmas.”

„Egyszer elérkezel arra a pontra, hogy azt mondod: Állj! Nem bírod tovább… és feladod. Dühvel túlfűtött önsajnálattal heversz a padlón… és vársz. Nem bízol, nem remélsz… csak vársz. Egy nap elunod a várakozást… és felállsz. Felállsz, és vállat rándítva tovább mész. Miért? Mert az értelmetlen várakozás csak önpusztítás. Nem leszel jobban tőle, de nem is halsz bele. És ez a se ide, se oda állapot arra ösztönöz, hogy lépj… Mindig csak előre… mert ha visszafele akarnál menni, rájönnél, nem létezik az az út, melyen érkeztél. Nem számít, mit hagytál magad mögött, az sem, hol tartasz most, csak az, hogy mi felé haladsz… az a te irányod, az a te utad.”

„Azt hiszem itt az idő feladni ezt, kimondani, hogy ég veled, és minden, ami egy perce a miénk volt, emlékbe zárni, aztán elfelejteni…”

„Még ebből a sok pénzből sem tudok időgépet venni, egy millió gyűrű se pótolhat téged, el kellett volna mondanom, hogy mennyit jelentesz nekem, mert most megfizetem az árát.”

„Te vagy az ok, amiért mosolygok.”

„Az egyetlen dolog, amit szeretnék elfelejteni, az a búcsúzás…”

„Nem tudok elbújni, nem tudok hazudni, mert most el kell mennem, egyedül kell hagynom téged, továbbmenni a szilánkon, a fájdalmat elengedni, a boldogságot újra várni.”

„Sírtam egy kicsit, s te itt benn újra meghaltál, az emlékek még égetően fájnak, de már nem úgy, mint tegnap, s talán holnap már könnyebb. Egy kicsit könnyebb…”

„Mindig itt vagy, ott vagy mindenhol, de épp most bárcsak itt lennél.”

„Hiszek a szív erejében és a szerelem igazságában, hiszem, hogy emberek között szoros kapcsolat jöhet létre, s e kapcsolat révén a lelkeink összeölelkeznek. Tudom, hogy e kapcsolatokért iszonyatos, borzalmas árat kell fizetnünk. Ám hiszek abban, hogy ez az ár még mindig semmi az értékhez képest.”

„Ellentétben a közfelfogással, a szerelem nem olyasvalami, amibe tehetetlenül beleesünk. Nem ránk szakad. Mindig van egy semleges pont, ahol az ember engedélyt ad magának arra, hogy szeressen vagy ne szeressen. Ez az a pillanat, amikor még dönthetünk…”

„Tudom, hogy a múltnak képes vagyok búcsút mondani!”

„Azt tanítod legjobban, amit magadnak kell leginkább megtanulnod.”

„Kértem Bölcsességet… és kaptam problémákat, hogy megoldjam őket.”

„Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelentheted magát a világot.”

„Attól hogy kedves vagyok, nem kell mindjárt azt hinni, hogy akarok is valamit!”

„Kettesben talán lassabban halad az ember, de sokkal messzebbre jut…”

„Néha nem lehet a miénk azonnal, akit szeretnénk, mert néha várnunk kell rá talán többet is, mint gondolnánk… de azt hiszem, csak arra vár az ember, akire tényleg érdemes várni.”

„Elmúlt, mint száz pillanat, s tudjuk mégis, hogy múlhatatlan, mert szívek őrzik, nem szavak.”

„Figyeld meg, hogy néha nem megkapni, amit akarsz, egy csodálatosan nagy szerencse.”

„Nem számít mennyire kedves vagy hozzájuk, bizonyos emberek mindig is seggfejek maradnak.”

„Arra vágyom, hogy mindent eldobva fussak hozzád, de mintha ólomsúly lenne a lábamon, és tudom, hogy nem dobhatom le. Most már én is tudom, mit jelent az, hogy bárcsak!”

„Hosszú idő után, egy érzés mi bennem felébred, szeretlek nagyon, remélem egyszer majd megérted.”

„Az ember olyan, hogyha ott van az adott helyzetben, nem tudja tökéletesen értékelni azt. Csak akkor jön rá, milyen értékes volt a pillanat, mikor az már csak emlék.”

„Borzasztó érzés látni, hogy minden ember párosával jár, csak te nem tudsz odabújni senkihez…”

„Ha veszi a fáradtságot, hogy bosszantson, az azt jelenti, hogy még mindig fontos vagy neki!”