„Nincsenek kudarcok, csak késleltetett sikerek!”

„Ez a legkülönösebb az emberben… a fontos szavak csak akkor jönnek a nyelvére, amikor már nem tudja őket kimondani.”

„Ne feledd: csak egyszer kelthetsz első benyomást!”

„A nagy kérdés: megéri?”

„Arra rájönni, hogy a másik annyira másik, hogy soha a büdös életben nem fogom megismerni, nagyon megrázó felfedezés.”

„Néha csak úgy összeállnak a pontok, látod, hogy mi miért történt, aztán továbblépsz.”

„Nem így láttam álmaimban…”

„Tudod, én venni szeretnék egy nagy levegőt, szerelmet szeretnék, nem szeretőt!”

„Tudtad, hogy léteznek lelki fertőzések? A legsúlyosabb közülük az egyik a „mi lesz, ha?”, a másik pedig a „bárcsak”gondolatokkal függ össze. A „mi lesz, ha?” a jövőve néz, és aggódik. A „bárcsak” a múltba tekint vissza, és panaszkodik amiatt, amit Isten adott. Az első következménye az aggodalom, a másodiké pedig a harag.”

„A szép műveket a tehetség kezdi meg, de a munka fejezi be.”

„Az ember csak akkor mondhatja magát boldognak, ha az élet olyakor hasonlít az életről álmodott álmokhoz…”

„Csillagokban én már nem hiszek, az éjre fényt vetít a hajnal.”

„Várj, ha várni kell. De habozni ne habozz soha!”

„Egyike az elme nagy ellentmondásainak: bármi, amit elérsz, idővel unalmassá válik, és bármi, amit nem érsz el, kívánatos marad.”

„Csak körvonal, pár elmosódott kontúr, nem gyújt bennem lámpát az érzelem. Hájas homály dereng a ráción túl. Mi bánt s miért? Nem látom élesen…”

„Végleg lemorzsolódok, minden perc egy szálka, már nincs velem a dolgok régi viszkozitása!”

„Egyszerre nem értették, mi közük volt hát egymáshoz, ha most többé nincs közük? Nem értették, mi az, ami az élet zavarában egymáshoz hajtotta őket, s még sokkal kevésbé értették, miért kellett végül szakítani, miért is éltek tovább, magányosan, új szeretők társaságában is magányosan, több milliárd ember és a végtelen idő áramlásában is magányosan – miért kellett szakítani?”

„A szerelem nagy és egyetlen eredetisége, hogy a szerelmes nem tudja megkülönböztetni a boldogságot a boldogtalansággal.”

„Nem az a fontos, ami velünk, hanem ami bennünk történik…”

„Az olyanoknak mint te, szinte mindig csak a szája jár, nem illettünk egymáshoz, beláttam ezt mára már!”

„Zárd le szeretettel a múltad fejezeteit, és írd meg szeretettel a jelened új történetét…”

„De remélem tudod, nekem az örök szerelem maradsz, aki a leghidegebb teleken hozott nekem tavaszt.”

„Ha szerelmes vagy, akkor tökre infantilis leszel, és az intim pillanatok gügyögős meg haddzabáljammegaztahülyefejedesek lesznek. Szeretünk gyerekekké lenni olyankor, mert akkor olyan szabadon nevetős meg olyan felelőtlen minden, mert a másik nem vár el semmit, és megbocsát. Utána persze minden megkomolyodik meg megromlik, mert a felnőttek olyan okosak, hogy az csak na, de addig olyan de olyan jó, csak odabújni a másikhoz, várni a szeretleket, és a másik haját csavargatva elaludni kora délután.”

„Nem hordozhatod magaddal a fájdalmat emberről emberre. Nem hagyhatod, hogy más szenvedjen a fájdalom miatt, amit ezelőtt okoztak neked. Nem büntethetsz mindenkit a bizonytalanságoddal, amit más miatt érzel. Nem élheted le úgy az életed, hogy vársz valakire, aki majd rendbe hoz!”

„Már többé nem ellenőrizgetjük, hogy van-e szörny az ágyunk alatt, amikor rájövünk, hogy a szörny bennünk lakozik.”

„Ki üres, részed nem lehet. Semmim nincs, de velem van az, hogy elengedtelek.”

„Aminek mennie kell, menjen. Hidd el, engedni kell! Ne keverd terveid érzelmek vezérelt elvekkel. Személyek és tárgyak, be nem teljesült vágyak, gondold végig, neked hány hiányzik, és te hánynak…”

„Éveket töltöttem el azt gondolva, hogy boldog vagyok, de nem igazán tudtam, mit jelent a boldogság. Sokkal több van ennél az életnél. Van második lehetőség és van megbocsátás. Azt hiszem, erre ebben a pillanatban jöttem rá.”

„A tündérmesék, a szerelmes regények és a szappanoperák mind hazudnak. A szerelem nem győz le mindent.”

„Csak áltattam magam, hogy elmúlt, pedig azért is nem tudtam senki mást szeretni, mert még magam elől is titokban az övé maradt a szívem.”

„Legszívesebben csak ölelném, hogy felejtse végre el a fájdalmakat, mert a múlt elmúlt.”

„Belesajdult a szívem, és végre nem a rossz fájást éreztem, hanem a jót, a felszabadítót, a szerelem hirtelen kristályosodását, azt a szent pillanatot, ami néha, egy pillantásra, egy érintésre lecsap, hogy igen, szeretem ezt az embert, ezt tudtam, de hogy ennyire nagyon szeressem… maga a boldogság.”

„Haszontalan dolgoktól megszabadulni nem feladás, hanem maga a felnőtté válás.”

„Régebben mindig úgy gondoltam, hogy bizonyos dolgokat, embereket csak a halál vehet el tőlem örökre. Pedig sokkal kevésbé drámai módon is elveszíthetünk valakit, ha eljön egy pont, és megszakad valami. És onnantól fogva nem beszélünk vele, nem az ő mosolyával ébredünk minden reggel, nem érinthetjük meg szabadon minden porcikáját, és nem legeltethetjük rajta a szemünket. Soha többé. Ez a fajta elválás is ugyanolyan végleges tud lenni, mint a halál. És ugyanúgy fáj.”

„A férfi most végképp nem értette az ilyen szavakat, mint szakítás és büszkeség és hűtlenség: mindez gyermekes, gondolta most, nem erről van szó. Arról van szó, hogy szerette a lányt.”

„Most már mindent tudtak egymásról, ismerték egymás testét és lelkét, apró szokásaikat, s megborzongtak, mert most végre megtudták azt is, hogy semmit nem tudnak egymásról.”

„Mindaz, amit emberek tervelnek és akarnak, erőtlen azzal a titokzatos valósággal szemben, melyek közös gyűjtőneve: az élet.”

„A szerelmes csak addig szerelmes, amíg rabságban él, egy igézet, bűvölet eszelős rabságában. Abban a pillanatban, mikor a rabságból felszabadul, nem szerelmes többé, hanem egyszerűen Jóska, aki hümmög, s finoman töri fejét, mint szabadulhatna meg Juliskától?”

„Már pontosan tudom, mire vágyom. Csak… elég nehéz. Néha azzal is nehezen bírsz megküzdeni, ha az álmaid valóra válnak.”

„Minden azt súgja, hogy rossz döntést készülök hozni, de a rossz döntés is egy lépés. Mit akar tőlem a világ? Hogy ne kockáztassak? Hogy menjek vissza oda, ahonnan jöttem, és ne merjek igent mondani az életre?”