„Az érzések, amik a szívemben voltak, már eltűntek, és hosszú idő után először, igazán nem érdekel az egész...”

„Kapsz egy szerelemféle szenvedést, egy privátot. Utána más szemmel fogod nézni a világot...”

„Hiányzik, hogy én is hiányozzak valakinek...”

„Mindegy, mit csinálsz. A jövő előre meg van írva, nem változtathatod meg. És előfordul, hogy az, amit nem változtathatsz meg, végül megváltoztat téged.”

„Amikor eltűnik a rózsaszín köd, akkor csak a szürke hétköznapok maradnak...”

„Az ember nem idegesíti magát olyasmin, ami nem érdekli.”

„Nem tehetsz ellene... Elragad, magával ránt, vonzáskörébe kerülsz és elnyel, mint valami fekete lyuk, vagy futóhomok. Minél erősebben próbálsz szabadulni, annál előbb leszel véglegesen a rabja. És az egészben a legszörnyűbb: hogy végig ezt akartad...”

„Mindennap elmegyek több száz ember mellett, és mindig ezt gondolom: 'Vajon Ő az igazi', 'Lehet, hogy Ő a barátom lesz egyszer, vagy vele fogok bulizni legközelebb?'. Sose lehet tudni. De mikor elmegyek melletted, egy olyan valaki, aki a szemedbe néz, és mintha azt mondaná: 'Hé, még találkozunk'... akkor elkap egy érzés, csak gondolkozol, és utána mennél, hogy mikor és hol? Majd elfelejted, ami történt, és egy idő után újra találkozol vele, újra a szemedbe néz, de akkor már csak ezt mondja: 'Megmondtam'...”

„Az is jó volt... de most más lesz, mert aki velünk van, mindenki rá tesz. Ez az érzés, tudod, tiszta,  sajnos van már, amit semmi nem hoz vissza...”

„Csak az firtatja a jövőt, aki a jelenben boldogtalan.”

„Ha különösen szép múlt áll mögöttünk, szívesen gondolunk rá vissza. Ugyanakkor el is engedhetjük a múltat. Talán már öregebbek lettünk. Már elment egyik-másik vonat életünk peronjáról. Mégis vannak újabb és újabb érkező vonatok, amelyekre felszállhatunk, ha kinyitjuk a szemünket és meglátjuk őket.”

„Talán le kellene szoknunk a 'bárcsak több időm jutna rá' gondolatáról, s helyette azon kellene morfondíroznunk: 'hogyan tölthettem volna el hasznosabban a rám kiszabott időt?'.”

„Éppen annyira érdemes a múlttal foglalkozni, azt földolgozni, elrendezni, amennyire a jelen szempontjából szükségünk van rá. A múltat pontosan azért kell helyére tenni, hogy a jelenben élhessünk.”

„Sorsunkban nem az út egésze, hanem csak egy része előre meghatározott. Adott az útvonal, de mi, utazók döntünk valamennyi kanyarnál és elágazásnál. Nem vagyunk az élet urai, de nem is vagyunk teljesen kiszolgáltatva neki.”

„Egyes históriákat jobb elfelejteni, mások a sors szeszélye folytán el sem kezdődnek, hanem maradnak ott, ahova tartoznak: az elveszett lehetőségek ködös világában, a sosem volt univerzumában.”

„Ne félj az elválástól. A távollét olyan, mint a szél. A kis tüzeket kioltja, a nagyokat fellobbantja.”

„Az élet nagy, igazán végzetes drámái oly csendesen kezdődnek, hogy már nyakig benne ülünk a drámai helyzetben, s még mindig nem értjük. A rák, a szégyen, a bukás, a nagy csalódás nem úgy kezdődik, mint az irodalomban: egy napon észreveszünk egy pattanást, vagy telefonál valaki, s olyan különösen beszél a készülékbe, nem is értjük igazán a szavait, vagy a nő, akit szeretünk, egyszer elfordítja fejét, szórakozottan. Így kezdődik. Nem. Ilyenkor már meg is történt. A végzet csendes. Csak a baleset ordít, sivít és csilingel.”

„Ha az életben meglátunk egy lehetőséget, meg kell ragadnunk. Legyen az reménység, egy esély, hogy bizonyíthassuk, mit érünk. Vagy egy jó alkalom, hogy megmutassuk egy gyermeknek a helyes utat. De néha, mikor a sors hívására válaszolunk, fogalmunk sincs, hogy milyen lehetőség vár ránk.”

„A sors hajlamos tökéletesen jelentéktelen napokat kiválasztani a jelentős fordulatokhoz.”

„Ha egyelőre nem is tudunk változtatni a sorsunkon, a jelen pillanatban pozitív hozzáállást alakíthatunk ki magunkban sorsunk iránt. Aztán kinyílik ez az ajtócska, és hirtelen megállapítjuk, hogy nyitott kapuk vannak ott, ahol korábban falakat sejtettünk.”

„Az életben semmi sem történik véletlenül. Sem emberek, sem pedig események nem bukkannak fel ok nélkül az életünkben. Kapcsolataink alakulásának és fejlődésének semmi köze a szerencséhez. Minden azért történik, mert erő hat rá. Ez az erő mindenkit összeköt. Ez dönti el, megtaláljuk-e magunkat vagy sem. Ez határozza meg, mit érzünk, és hogyan viselkedünk. Ha megértjük ezt az erőt, és tudatosan alkalmazzuk, pontosan azokat az embereket és eseményeket vonzzuk be az életünkbe, akikre és amelyekre mindig is vágytunk.”

„A legjobbat érdemled! A csillagokat célozd meg álmaiddal és vágyaiddal, és ne alkudj meg.”

„Azért vagy itt, mert szükséged van valakire, vagy mert rám van szükséged?”

„Utálom, hogy kicsit hiányzol. Utálom, hogy nem beszélünk többet, és mi alapvetően idegenek vagyunk. Hiányzik, ahogy éreztem irántad, mert azon a pár héten voltam igazán boldog. Utálom, hogy elmentél, utálom, hogy többet nem érintjük meg egymást. Utálom, hogy minden tervünk meg volt, amik most el lettek felejtve.”

„Azt mondom, hogy túl vagyok rajtad, de igazából még mindig idézeteket keresek, amik emlékeztetnek ránk.”

„A pillanatnak élni annyit jelent, mint elengedni a múltat és nem várni a jövőt. Tehát tudatosan élsz, annak tudatában, hogy minden pillanat ajándék.”

„Nem mindig titkoljuk olyan jól érzéseinket, ahogy mi hisszük.”

„Lehet, hogy várnunk kell arra az emberre, aki nemcsak tolerálja a dilijeinket, de szereti is azokat.”

„Ha a szívem látnád, csak azért fagyos, mert kajak hibernálták az esztendők, talán szerelmes voltam…”

„Semmi sem volt, mégis mindennek tűnt. Igazán gyógyír az idő. Még egyszer mondom, de sokszor kell, hogy elhiggyem, feledhető.”

„Te csak hírvivő vagy, vagy maga a hír? Az vagy, akiért sírnak, vagy az, aki sír?”

„El kell engedned a megtervezett életet ahhoz, hogy megtalálhasd a rád várót.”

„Ne lásson át a fátylon a kíváncsi tömeg, mosoly lebegjen ajkadon, ha vérzik is a szíved.”

„A kezdet olyan lesz, mint a vég. De ezúttal a vég nagyobb meglepetés volt, mint valaha. Nagyobb, mint bármelyik vég, amit megtapasztaltam életem során. Nem számítottam több emlékre, több gondolatra. Miféle vég ez?”

„Úgy fogod fel az életet, mint egy tündérmesét. És amikor rájössz, hogy nem minden olyan szép és jó, egyszerűen feladod.”

„Gyakran olyan apróságokon idegesítjük föl magunkat, amelyekkel nem kellene törődnünk, és el kellene felejtenünk. itt vagyunk ezen a földön, csak néhány évtized az életünk, és sok visszahozhatatlan órát fecsérelünk el olyan bajokon töprengve, melyekre egy év múlva már sem mi, sem más nem fog emlékezni.”

„Napok óta nem találom magamat a félhomályban, de áldom a sorsom, hogy rád találtam. Már évek repülnek el felettem, hogy miért indultam, rég elfeledtem. Áldozatokkal járnak az álmok, elragadják tőled azt, akire várnod kellett egy életen át, mire megkapod, integet, elszalad, többé nem láthatod…”

„Egyszer lobban, robban, dobban, ilyen a szerelem, csak néha fáj, ilyen a szerelem…”

„Egyszer már elveszítettelek. Azt hiszem, még egyszer meg tudom tenni, ha ez tényleg az, amit szeretnél.”

„A sorsod kiűzheted vasvillával, mégis mindig visszatér.”