„Hiába a külső biztatás, ha nem lobog belül a tűz. Az ablakon keresztül nem lehet feléleszteni a parazsat.”

„A fájdalmam mások nem értik, elmagyaráznám, de nem érzik. Én élem át, én tudom, nem ismertem be, de most vállalom. Nem tudok mit felelni, csak érzem, a szívem szilánkokban, vérzem.”

„Órák óta egy kiskönyvet lapozok. Leírt érzések - hiányoznak, nagyon. A boldogságot felváltotta az üresség, hisz én engedtem el a kezét…”

„Jellemző rám, távol tartok én mindent és mindenkit. A férfi, aki ott volt és feleségül akart venni, ő nem kellett, elhagytam. Ugyanakkor annak, akivel sose találkozhatok, neki odaadnám a teljes szívem. Így szép. Veszélytelen.”

„Akiért, ha kell, én is áldozok, úgy ahogyan ő is, én is másról álmodok…”

„Lehet, hogy sosem fog összejönni, de én azért még minden egyes 0.00-kor azt kívánom.”

„Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, fölébred.”

„Hol volt vagy hol nem, a mesének vége, kialudt csillag nem kell az égre…”

„A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk őt újra. Nem az emléke, a hiánya él bennünk!”

„Ha elmúlik majd a fájdalom, s más emberré válsz te is, ha minden homályba borul, s csak pár emléket hoz a szél megint, ha visszajönnél, s megbocsájtanék, ha mégis újrakezdenénk, te a szívemet úgyis megint kitépnéd...”

„Ha szépen mondanám, félreértenéd. Ha súgnám halkan, nem hallanád. Elmondom hát úgy, ahogy van, egyszerűen, fájdalmasan: nem szeretlek, ezt el kell fogadd, sorok mögött reményt ne is kutass, ne hívj, ne keress, többé látni sem bírlak, és nem azért, mert utállak, hanem csak meguntalak.”

„Csak keresem őt, ki szívemnek jár, s az élet nekem ígért, itt valahol fönt a szerelem már a csillagokban megírt…”

„Állandóan arra figyelmeztetnek, hogy ne hívjam ki magam ellen a sorsot. De én azt szoktam válaszolni, hogy nekem nem kell magam ellen kihívni. Létezik olyan is, hogy valakit a sors szemel ki magának.”

„Egyszer megígérted nekem, hogy mellettem maradsz, de egy idő után ellöktél magadtól. Sohasem hitted, hogy egy lány is erős tud lenni, hát most megmutatom neked, hogyan is kell ezt tenni!”

„Néha az ember olyan emberekhez ragaszkodik, akiket jobb lenne elengedni…”

„Én nem az vagyok, akit eldobhatnak, majd felvesznek. Ezt jól jegyezd meg! Ha egyszer eldobsz, sosem kapsz már vissza!”

„Nincs végzet, amely megtervezné az emberek életét. Bármi, ami ér bennünket, jó vagy rossz, az általában saját tettünk eredménye, vagy cselekvésünk hiánya.”

„Azokban csalódunk mindig a legnagyobbat, akiket szeretünk, mert azt hisszük naivul hogy ők is szeretnek minket!”

„De tudjátok-e, hogy mi a magány? Csak egy tányér az ember asztalán, csak egy pohár, amelyből inni méreg. És mindennap így szólni: mégse jő! És aki jő is: mégse, mégse ő… és ébren várni minden virradásra.”

„Élem az életem nap nap után, nem is érdekel, hol leszek holnapután.”

„Nem vagyok flegma, se bunkó, csak nincs kedvem hozzád!”

„A számodra fontos ember bármennyit is késik, te úgy is megvárod.”

„Ha én gondolatban a Te életedet élem, ki marad itt, hogy az én életemet élje? Mindketten ott vagyunk nálad. Gondolatilag a te ügyeidben, dolgaidban lenni, távol tart engem attól, hogy jelen lehessek a saját életemben. Elválasztom magam saját magamtól, aztán pedig csodálkozom, hogy miért is nem működik az életem.”

„Egy nap eljön és megment.”

„Szeretném, ha szeretnél… de ha ehhez az kell, hogy alkalmazkodjak az igényeidhez, felejts el!”

„Megtagadom a szerelmet, hogy utána boldog lehessek nélküled is.”

„Véletlen? Sors? Találkoztunk… és azt a napot sosem felejtem el.”

„Pár perce nem hittem azt, hogy én elmegyek és te meg itt maradsz.”

„Csalódást csupán az okozhat, akitől várnak is valamit.”

„A temető minden kövére az ember kudarca, s a sorsnak győzelme van írva.”

„Néha nincs jó választás, csak olyan, amelyik kevésbé fájdalmas a többinél.”

„Egyszer találkoztam a boldogsággal… azt mondta: örökre veled maradok! De akkor most hol a retekbe van?”

„Mindenki saját történettel születik, amit meg kell járnia, és az álmait meg kell valósítania. Ezért van a lét. Aki menekül ettől, attól elvétetik a lehetőség. Aki küzd ezért, az mindent megtalál.”

„Amikor először rám néztél, éreztem, hogy minden csak most kezdődik el... mondd, miért is törődnék azzal, hogy egyszer majd vége lesz?”

„Nem tudhatod, de az imént hallott minden mondat váratlanul szíven szúrt. Miért van az, hogy tegnap még a hangod hallom, de mára már te vagy a múlt?”

„Minden más lett, miután valahogy széjjeltört a múltam. Minden más - bárcsak ne így mondanád. Minden más lesz ezután, a szép emlékekből tényleg ennyi jár - bárcsak ne ezt mondanád...”

„Jó lenne máskor, máshogy mondani mindent, talán még várni is arra, ami már rég nincsen. Kicsit mindig másképp, de újra meg újra, hinni valaki másban újra meg újra...”

„Számon kérheted holnaptól minden bűnömet, mert el kell menj, nem féltelek... Csak a végzeted lennék.”

„Kérlek, jól figyelj! Nézz a tükörbe, a múltból most a jövőbe, nézz a szemembe, olvass most belőle... S lásd, hogy vége.”

„Álmodtam neked sok kis élettelen csillagot, mozaikdarabkát, összerakva a képet, elvezettek volna hozzám...”