„Elbúcsúzom, és elmegyek. Messze, ahol senki sem talál, ahol nincs többé áthágott határ. Búcsúzom, és elmegyek, de valami itt marad neked. Álmokért éltem, hogy valóra váljanak, semmi mást nem akartam rajtad kívül magamnak. Bármit megtettem volna érted! 'Köszönöm' - mondtad, nem kérted. Az álmok darabokra hulltak, ezer szilánk, nem hiszed, hogy boldog jövő várna ránk. Tudom, nem nagy ügy, ami volt, de szép! Én hiszem még, hogy megérte valamiért. Elmégy mellettem, és semmi vagyok, hangtalan gyermek, elcsattant csókok. Pár érintés, mosoly, sosevolt boldogság. Ez volt mindenem, ez volt a világ. Nélküled most minden más. A régi múlt kacsint vissza rám. Messze jársz, mást vár a szíved, én szerencsétlen, feledni nem merek. Ma gondolok vissza utoljára, aztán többé soha. De ma még légy nekem, ma, utoljára. Emlékszel még? Odafenn az ég olyan kék volt, olyan tiszta, vagy este, az a sötét utca, mikor léptünk alatt koppant a járda. A szívünk együtt dobogott. Vagy a park, ahol megéreztem, istenem, ez a szerelem! Gondolj a múltra, gondold meg újra, aztán vigye csak a víz, fújja! Te döntöttél így, hát nem érte meg. Csak nekem jelentett sokat. Csak én keresek hát okokat. Olyan szép volt minden még régen, és ma némán állok veled szembe ridegen. Nem hiszem, nem tudom elhinni, minden szavad csak hazugság volt, kár volt komolyan venni. Régen szépek voltunk, kár volt elrontani. Ne haragudj, csak szerelem volt. Hazudj még, hazudj, hogy kellek! Ismerd be, hogy meg lehet menteni. Hazudd, hogy tudsz még szeretni. Csendben állsz? Nem szólalsz meg? Csak mondd, hogy felesleges! Mondj valamit, kérlek, vagy ölelj meg, félek. Így lesz vége, némán elmégy mellettem, csak nézel rám, hűvösen, hidegen. Utánad futnék, de nem merek, menj csak, én is megyek. Álmomban újra úgy megyünk ketten, hát te csak nyomd el magadban az érzéseket. Ennyit értél, elképzelt szerelem! Mondd ki még: Isten veled! Ami elmúlt, álom marad, képzelet. De itt hagyok valamit még neked, azt az álmot, mit én álmodtam meg. Álmodd te tovább, s lehet, hogy látlak még, vagy valaki visszajön a szívemért. Igazad volt, meglehet. De boldogtalan az, ki szerelmesen szeret. Igazad volt, meglehet: hát itt hagyom a szívemet. Elmégy mellettem, benned egy könny megered: Megbánod, hogy nem szólaltál meg.”