„De az ember olyan furcsa… Könny szökik a szemébe, mikor mosolyognia kéne, mert az emlék meseszép, csak a szíve fáj oly kegyetlenül, hisz az eszével tud minden igazságot róla... az, ki a fejében élt, ki az emlékben szerette még, mást szeret vagy csak itt hagyott, mert inkább sétált egyedül, mint együtt tovább…”